Megpróbálom leírni a leírhatatlant, de mielőtt belekezdenék néhány másik blogolós iksz-es (ifjúsági klubbok szövetsége) próbálkozásaira tekintsetek rá :
Rita az ikszről úgy álltalában (ill.tábor főleg)
a hétvégéről,
Én azt sem tudom, hogy hol kezdhetném. . . vajon onnan, hogy kb egy éve vagyok benne és ,hogy olyan mintha örök életünkben ismertük volna egymást? vajon ott, hogy mindenki külön-külön akkora érték amivel a mai világban ritkán találkozol? vajon meséljem el, hogy mikor velük vagyok igazán önmagam lehetek, folytassam talán azzal, hogy semmi gondod-bajod nem jut eszedbe mikor velük dolgozol? taglaljam e hosszú összetett mondatokban, hogy milyen érzés közéjük tartozni? hogy mennyire jó mikor a napod öleléssel kezdődik? és folytatódik is amíg aludni nem mész. meséljem el menyit nevettünk és sírtunk együt? hogy az életed sosem unnád meg közöttük? hogy nem számít mit mondasz vagy csinálsz vagy hogy hogy nézel ki. önmagadért szeretnek. hogy mekkora a tolarencia és az elfogadás?
ne kérd hogy a kérdéseket megválaszoljam vagy kifejtsem, mert képtelen lennék rá. . .
át kell élni. . .
és én hálás vagyok, hogy megtehetem. . .
