Szerdán kedves festőművésznőnktől kölcsön kértem egy dvd-t amely Jean-Michel Basquiat kibontakozásáról, és híressé válásáról szól. Eléggé elvont a film, de összeségében tettszett.
Az eggyetlen dolog ami zavart, hogy nem tudtam megtekinteni elég alapossággal a festményeit. Kicsit nézelődtem a neten és minden igényemet kielégítő módon, kedvenceket is sikerült találnom.
<----- Ez a kép közös képe Andy Warhollal
.
.
.
.
.
.
Néhány szó az életéről:
BASQUIAT, Jean-Michel
festőművész
(New York, 1960. december 22. – New York, 1988. augusztus 12.)
Bizonyos, ám éppen ezért elgondolkodható, hogy Basquiat személyében a nyugati félteke első színes bőrű festősztárját tisztelhetjük, aki afféle időzített bombaként csempésződött be a hangsúlyozottan fehér művészettörténetbe, s robban be és fel szinte pillanatok alatt. A Puerto-Ricó-i anyától és haiti apától született csodagyerek, oly sok nemzedéktársához hasonlóan, az utcán, nevezetesen New York üresen marad falfelületein kezdte képzőművészeti működését. Miközben a Gray együttesben muzsikált, szemétből készült ékszereket árult és buzgón látogatta a new wawe kocsmákat, El Diazzal elkezdett graffitizni: első nyilvános nyomhagyásai afféle személyes hangú szöveges-képi kommentárok voltak, amelyeket SAMO néven szignált (a fekete szlengben a „same old shit”, azaz vén szaros rövidítése).
Húszévesen kezdett el úgymond konszolidált módon, papírra és vászonra dolgozni, miközben önállóan, ám annál szenvedélyesebben tanulmányozta a művészettörténetet. Összebarátkozott ideáljával, az akkor már glóriát viselő Andy Warhollal, aki nemcsak hogy sokat tett érvényesüléséért, hanem együtt is dolgoztak. 1982-ben rendezte meg első önálló tárlatát, s már abban az évben ott feszített a világ egyik legrangosabb képzőművészeti rendezvényén, a kasseli Documentán, ahova nála fiatalabb művész korábban még soha nem nyerhetett bebocsátást. A következő évben, az ugyancsak tekintélyes Whitney Biennálén sikerült villantania, s ettől kezdve tulajdonképpen már nem is tudta követni, hogy hol mekkora sikert aratott. Neve fogalommá, a semmiből jött csóró megdicsőülésének fogalmává vált, de a mitikus figura mögött meghúzódó hús-vér ember nem sokáig bírta. A nyakába szakadt dicsőség és a pénz nyomására egyre növekedett a napi drogadagja, ami kezdetben oda vezetett, hogy festményei egyre labilisabbá és bizonytalanabbá váltak, a súlyosabb időszakokban már a barátai festették a képeit, végül pedig, alig huszonhét évesen, feladta a küzdelmet.
(©Sebők Zoltán)
Az is eszembe jutott, hogy talán csinálnom kéne egy másik blogot, amiben valamilyen rendszerességgel, mondjuk hetente kétszer, úgymond "feldolgoznék" egy festőt. . .Lehet, hogy megvalósítom. . .
